Köszöntjük Úrhida honlapján !

Készült:

Fülöp Gyula és Siklósi Gyula Úrhida története című kiadvány felhasználásával.

Úrhida a magyar honfoglalás előtt.
Úrhida a mai területét már a honfoglalást megelőző korszakokban lakták emberek. Az őskori ember jelenlétére Úrhida ÉK-i határa mentén az Újszőlők utca környékén találtak bizonyítékot. A Sárszentmihályi határ mentén római kori leleteket találtak a régészek ami azt bizonyítja, hogy Úrhida mai területén már ezekben a korszakokban is éltek emberek, településük azonban a Sárvíz partja mellett, a mai Szabadbattyán és Sárszentmihály találkozásánál lehetett. Régebben Úrhida léte elválaszthatatlan volt a vízparttól, mint arra a falu neve is utal. Itt épült fel az úrhidai malom, itt temetkeztek korábban a falu lakosai. Ezen a ponton került elő a Sárvíz partja mentén jelentős középkori település, mely már az őskorban és a rómaiak idején is lakott volt.
Úrhida a középkorban.
A középkori Úrhida területe természetesen eltért a mai falu határaitól. Nem is feküdhetett a mai dombokon, hiszen innen az emberi élethez nélkülözhetetlen vízpart jelentős távolságra volt. A középkori Úrhidát a Sárrét mocsarainak partján kell keresnünk, csakúgy mint a környező Árpád-kori alapítású falvakat (Ladány, Keszi, Ság, Kér, Battyán, Tác). Úrhídával kapcsolatos fontos adatot a Szent István Idejéből származtatott oklevél szolgáltatja, melyben szereplő „civitas” elnevezés mindenképpen azt jelenti, hogy még valószínűleg Géza fejedelem idején erre vezető fontos út és híd biztosítására várat építettek. Ha földvára esetleg nem is létezett, ám bizonyosan a környék egyik legősibb települése. Nevének első írásos említésére abban az 1009-ben íródott, majd 1257-ben átírt oklevélben bukkanunk, melyben István király az Úrhida kerületében fekvő Fülét a Veszprémi püspökségnek adományozta. 1009-ben íródott oklevél melyben először említik Úrhida nevét:

Valószínűsíthető, hogy Úrhida nevét, a Sárvízen átívelő, hercegi, nagyfejedelmi híd alapján kapta. Az eredeti oklevél 1295. körül íródott másolata a települést „L(.)uhida” néven említi. Egy azonban bizonyos 1002-1009. körül Úrhida már élő település volt, alapítása mindenképpen a 10. századra tehető. 1323-ban írt oklevél tanulsága szerint Úrhida a Veszprémi püspök birtokában volt, ekkor említi az irat a település Szt. Miklósról elnevezett templomát. 1401-ben Zsigmond király oklevelének tanúbizonysága alapján, említést tesz az úrhidai malomról. Ez az első utalás az úrhidai malom létezésére. Talán a mai híd mellett, a ma is álló malomszigeten kereshetjük az említett malom helyét, feltételezhető, hogy a középkori híd is valahol e pont környékén helyezkedhetett el. Egy 1436-ban kelt oklevél említi a „Vár úttyát” mely Zerje Bakonyától Úrhidára vezetett, míg a Füle faluba tartó utat „Sajt útként” nevezi meg. 1478-ban a fehérvári keresztes konvent okleveléből kiderül, hogy az úrhidai híd az úrhidai víz felett ívelt át és a hasonló nevű faluban állt. Az említett hídon szedett vámon a veszprémi Albert püspök és fehérvári káptalan osztozott fele-fele részben. Továbbá az újonnan épített malom építésében és használatában is megosztoztak. A település további sorsát meghatározta Fehérvár 1543-as török ostroma, majd elfoglalása. Maga a falu már az ostrom során elpusztulhatott, hiszen 1560-ban mint elpusztult helyet nevezték meg, földjei és szőlei után „Battyán város” lakói fizették a tizedet. 1582-es adat szerint a Sárvíz melletti úrhidai malom Battyáni Ferenc és Orbán birtokában volt. 1612-es adat szerint a puszta használati jogot szentmihályi jobbágyok kapták meg. A török uralom alóli felszabadulást követően Úrhida birtokviszonyai jelentősen megváltoztak.
Úrhida és környéke a középkorban:

Úrhida 1700-1848
A török idők után első ízben 1702-ben említik a községet. A falut ekkor már a Madocsányi család birtokolta. Ugyanekkor jelentek meg Pentele új birtokosai a Vörös család, akik 1740-től már biztosan Úrhida földesurai voltak.A székesfehérvári lakos Vörös család, Pentele és Úrhida birtokosa, a gyéren lakott puszta település betelepítésének szándékával nagyszabású szőlőtelepítést hajtott végre a határban. A telepítési szándékáról szóló alapszerződést 1740. december 31-én fogalmazták meg. Ezen szerződés tartalmazza, hogy ki milyen feltételekkel foghat magának szőlőt, s mivel tartozik utána földbirtokosának. A szőlők nem tartoztak az úrbéres földek közé. A Vörös család a szerződésben foglalt terméstizeden felül más szolgáltatást ezen földek után nem követelt. Így a bérlő jövedelme a föld után a szokásosnál nagyobb volt. A kedvező körülmények hatására számos fehérvári polgár bérelt szőlőt. A városi lakosok eleinte csak kijártak a pincékhez, később, az 1750-es évektől tavasztól őszig kint laktak. Ez idő után indult meg a bérlők és családjaik végleges letelepedése.A Vörös család tagjai közül nem egy magas hivatalt viselő személy akadt. Ignác főszolgabíró, Antal megyei ügyész. Zsigmond előbb főszolgabíró, majd megyei alispán volt az 1700-as években. A Vörös család legnagyobb alakja, Zsigmond 1781-ben kápolnát építtetett a község közepén, amelyben később őt is eltemették. 1785-ben, halála előtt néhány nappal végrendelkezett a családi birtokokról. Az ölükbe csöppent örökséggel az utódok nemigen tudtak bánni. A következő évek, évtizedek tulajdonoscserék zálogba adások sokaságát hozták magukkal.A Vörös család által telepíttetett szőlők egyre jobban vonzották az állandóan itt lakó telepeseket. 1757-1810 között 41 családfőt jegyeztek be az akkor még szabadbattyáni anyakönyvekbe. A II. József- féle népesség-összeírás 112 házat említ.1815-ből ismert szőlőhegy rendtartása, amelyet az új földesurak hoztak jövedelmük érdekében. A szőlőművesek az Úrhidai bor jó hírnevének megőrzése érdekében csak az előírt fajtákat szaporíthatták. A szőlő közé kukoricát, fát (kivéve őszibarack, mandula, meggy) nem telepíthettek, a meglévőket ki kellett vágni. A borkimérés joga a földbirtokost illette. A szőlőkben állandó lakhely nem lehetett. A hegymesterek kötelesek voltak vigyázókat rendelni, éjszakára puskás őröket állítottak. A szőlőben tartott méhek után tizeddel tartoztak. A hegyen tilos volt káromkodni, verekedni, paráználkodni. Szent György naptól Szent Mihály napig csak szombat délig volt szabad dolgozni. Marhát, disznót, galambot, kutyát nem volt szabad a hegyen tartani. A hegymester és a hegybíró szava minden szőlősgazdának parancs volt a hegyen. A rendeletet évente megújították, a tisztségviselőket megválasztották, bérüket meghatározták. A hegyközség a saját hatáskörébe tartózó ügyeket maga intézte.
A Vörös család szőlő telepítési szándékáról szóló alapszerződése, amit 1740. december 31-én fogalmaztak meg:

1828-ban Úrhidán 265 gazda művelt különböző nagyságú szőlőterületeket, ezek közül 65 volt helyi lakos. A gazdák többsége fehérvári lakos volt, kisebb része a környező falvakból került ki. A község lakossága 1820-ban 198, 1836-ban 280 fő volt.A népesség annak ellenére gyarapodott, hogy az országos kolerajárvány a községet sem kímélte 1831-ben. Az akkori 192 fős lakosságból 23 betegedett meg és három halt meg.
Úrhida térképe ezekben az időkben:

Úrhida 1848-1945
1848 tavaszának eseményei a községet közvetlenül nem érintették. 1848. szeptember 25-én az úrhidai hidat felszedték , hogy ezzel gátolják Jellasics hadmozdulatait. A község életében továbbra is a szőlőművelés jelentette a megélhetést. A 19. század második felében a lakosság egyre jobban gyarapodott. 1850-ben 133 házban 566-an laktak. 1869-ben 797, 1880-ban 861, 1900-ban 979 volt a lélekszám. A népesség felekezeti megoszlása 1870-ben: 797 lakosból 769 katolikus, 24 református, 4 evangélikus.Úrhida közigazgatását a 8 legtöbb adót fizetőből és a 8 választott tagból felálló képviselő-testület, valamint a községi elöljáróság látta el. Az utóbbihoz a bíró, a jegyző, a helyettesbíró (törvénybíró), 4 fő esküdt, a körorvos és a pénztárnok tartozott. Az elöljárósági tagok hivatalból vettek részt a képviselő-testület munkájában. A körorvoson kívül 1 szülésznő látott el egészségügyi szolgálatot. A község szolgaszemélyzetét 1 kézbesítő, 1 kisbíró, és 1 éjjeliőr alkotta. Mindezek kötelmeit a községi szabályrendelet határozta meg. Eszerint a 3 évi időtartamra választott községi bíró volt az elöljáróság vezetője, akinek a feladatai közé sok máson kívül a szegődményesek felfogadása, továbbá a kisebb polgári perekben eljárás tartozott. A jegyző hatásköre csaknem megegyezett a bíróéval. Intézkedési joga főleg gyám- és hagyatéki ügyekre terjedt ki, a községgel kapcsolatos minden nyilvántartás vele volt kapcsolatos. A törvénybíró az elöljáróság vezetőjének távollétében annak hatáskörét vette át. Az éjjeliőr köteles volt a falut éjjel- nappal bejárni, a kocsmában a záróra betartását ellenőrizni és minden eseményről a bírónak jelentést tenni.Papíron minden rendben volt a községben. A valóság azonban – mint már annyiszor a történelemben- itt is rácáfolt az elképzelésekre. 1903-ból származik az a jelentés, amelyben a település súlyos közrendi problémáiról olvashatunk: Úrhidán az 1900-as évek elején napirenden voltak a verekedések és az éjszakai útonállások, a kocsmában gyakran véres összetűzésekre került sor, még az éjjeliőröknek is bántalmazásban volt részük időnként.Az úrhidai tartalékosok 1914. októberében vonultak be a hadseregbe. Az elesettek tiszteletére az elmúlt időkben emelt emlékművet a község, pedig annak felállítását már az 1920-as években is szorgalmazták. Úrhidán is megalakult a munkatanács, 1919-ben.A két világháború között a község létszáma 920-975 fő között váltakozott.. A lakosság zöme a mezőgazdaságból élt. Elsősorban a fehérvári piacra termeltek zöldséget, gyümölcsöt, húst, libafertályt. 1933-ban alakult meg az Úrhidai Legeltetési Társulat 77 taggal. A községtől átvett földön gazdálkodó közösség elnököt, gazdát, pénztárost, jegyzőt választott, akik a választmánnyal együtt, az alapszabálynak megfelelően intézték az ügyeket. A szorgalom és a próbálkozások ellenére a község földje kevésnek bizonyult a szépszámú népesség eltartására. Az úrhidaiak rendszeresen átjártak a környező községekbe dolgozni napszámba, vagy részes munkába. Az iparosságot ez időben egy asztalos, két cipész, egy hentes és mészáros, öt cséplőgép tulajdonos, két kocsmáros, két baromfikereskedő, egy vegyeskereskedő és két marhakereskedő képviselte.
A húszas évek végén a község a közutakkal, a tűzoltósággal, az új temetővel, új közkúttal, a villamosítással, azaz a közügyekkel volt elfoglalva. A két háború között jött létre a község Önkéntes Tűzoltó Egylete, a Levente Egyesület, a Polgári Lövészegyesület.

1944 decemberében több hónapos álló front alakult ki Székesfehérvár térségében, amely Úrhida községet sem kímélte. 1945. februárban a német páncélos hadosztály kerítette kézre a települést. A megrekedt harcok a lakosság megpróbáltatásait növelték. A németek a templom tornyában alakítottak ki tűzfészket. A hadi események következtében megsemmisült a híd, meg rongálódott a malom, a szeszfőzde, a templom és 30 lakóház. A heves ágyútűzben sok polgári lakos vesztette életét. Nekik és a frontokon elesett úrhidaiaknak a templomkertben állítottak emléket. Úrhidán 1945. március 22-én szűntek meg a harcok.

Úrhida 1945-1990
ben, a harcok után a település lélekszáma 865 volt. A községben 243 lakóház maradt használható. 129 szarvasmarha, 48 ló, 60 sertés, 380 baromfi maradt a rekvirálások után. A település életének irányítását a Nemzeti Bizottság vette át 1945. május 2-ától.1946. október 13-án az Országos Szövetkezeti Központ tagjaként 39 taggal újjáalakult az Úrhidai Földműves Szövetkezet. Ugyanebben az évben alakult újjá az Úrhidai Vadásztársaság is. 1948-ban kultúrházat avatott a falu.A villany teljes bevezetése 1957-ben került napirendre ismét. 1960-ban alakult meg Rákóczi névre keresztelt termelőszövetkezet csoport. Postát 1964-ben kapott a község. 1969-ben a község önállóságát megszüntették, tanácsi kirendeltség keretében Szabadbattyánhoz csatolták. 1979-ban a régi kultúrház helyén alakították ki az orvosi rendelőt, postát, tanácsi irodát, könyvtárat és egy tanácstermet. Az óvodát 1987-ben építették, mellette megmaradt az alsó tagozatos összevont iskola. 1988-ban ma is működő Nyugdíjas Klub alakult a községben.
A község 1990-ben nyerte vissza önállóságát.